érzésvilág....

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.
Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétpva mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod sem változott. Csak éppen hiányzik valami... ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz, és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyerekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? aztán, ha megtalálod, mit mondjál neki? ... és mégis várod...



elhagyatva,EGYEDÜL lenni,
EGYEDÜL magad álomba sírni!
EGYEDÜL ébredni és egyedül feküdni,
EGYEDÜL szomorkodni és egyedül szeretni!
EGYEDÜL nézni és egyedül beszélni
EGYEDÜL imádni és egyedül lenni.
EGYEDÜL nézni a távoli boldogságot,
EGYEDÜL látni a rideg valóságot.
EGYEDÜL a boldogságot feladni,
EGYEDÜL és magányosan,
EGYEDÜL szomorúan,
EGYEDÜL a gyilkos késsel,
EGYEDÜL az utolsó szívveréssel,
EGYEDÜL a magánnyal,
EGYEDÜL a halálba.




Nem lehetek más, csak az aki vagyok
Itt hagyom ezt a világot és a fény felé futok.
Hosszú még az út, sokat kell még tűrnöm
Ha elmegyek nem lesz más utánam, csak az űröm.
Vajon fogok-e hiányozni valakinek
Ha a jeges föld örökre eltemet
Egy vagyok a sok megtévedt lélek közül
De talán én lehetnék aki még utoljára örül
Ebben a sz@r világban, nincs értelme szenvedni
Hisz aki miatt szenvedsz, vak téged észrevenni.